Zalán Tibor fél évtized termését komponálta kötetbe. A Holdfénytől megvakult kutya verseiben egy élettől búcsúzó lírai én beszél - már amennyiben az élet a gyerekkori értékek örökségét, a nemzedék- és pályatársak termékeny közegét, a használható ideákat, az izzó, érzéki emberi kapcsolatokat jelenti. Mindezek hiánya a pusztulással szembesít, miközben igazi, Zalán Tibor-i paradoxon ez a szembesítés művészi erővel járja át a búcsúzás melankóliáját. A kötet szinte enciklopedikus számvetés, kulcsmetaforája talán a hó, amely bár mindent betemet, derengő fényt ad. De nemcsak ez a hangulat borítja be a kötet verseit. Szerepel itt igencsak hangsúlyos vélemény napjainkról, politikáról, kultúráról, egy érzékeny ember világlátásának és nézeteinek rezdülése. Versekben, képversekben, prózaversekben - kinek-kinek igénye szerint. Ám egy biztos: a zalántibori nyelv ott van. Nagyon ott van...
